Szupergyors szénhidrát csökkentett hamburger
Hogyan tudsz 5 perc alatt két házi készítésű hamburgert a tányérra varázsolni?
Hát úgy, ahogy én csináltam. :)
Azok, akik mikrohullámú sütő ellenesek, most lépjenek ki ebből a receptből. :) Mert hogy ehhez a zsemléhez azt kell használni.
Viszont azok, akiknek olyan kenyérpótlóra van szükségük, ami tényleg finom, két perc alatt kész van és mesésen puha, szépségesen levegős, kívül-belül rendben van, 0 (vagyis nulla) mellékíze van: na, azok olvassák el, hogyan lesz kész két hamburger 5 perc alatt.
(Vagy egy szuper kenyérpótló a reggelihez vagy munkahelyi szendvicshez.)
Ez a hamburger nem csak mennyei finom és teljes értékű élvezet annak ellenére, hogy egy extragyors villámváltozat, hanem beltartalmi értékei is kiválóak. Azok is bátran megehetik, akik fogyókúráznak, mert 1 db zsemlének a jófajta, lassan felszívódó szénhidrát tartalma mindösszesen 8,7 g, kiemelkedően jó rostforrás (4,7 g/ db), a tojás és a liszt együttesen 4,6 g fehérjét ad egy zsemlében.
A jótékony és természetes rosttartalmat a hozzá fogyasztott zöldségekkel fokozhatod, illetve a hús növeli a fehérjetartalmat. Mindezek együttesen a szénhidrát felszívódási sebességét lassítják. Fogyókúra esetén kerüld bele a zsíros önteteket és a sajtot.
Ráadásul 1 db zsemle ára nagyjából csupán 56 Ft.
Természetesen a szükség hozta ezt a remek receptet, ugyanis Zalán hamburgert kért ebédre. Minden volt, csak zsemle nem. Olyan kész húspogácsát szoktam venni a L*dlben, aminek 98% a marhahús tartalma, a többi fűszer. Tehát ezt csak meg kellett sütni.
Mivel az elkészült ebédhez nem volt kedve, rögtönözni kellett valamit.
Így készült el ez a hamburger zsemle mikroban. Számomra a 7 év paleo alatt ez az első olyan gyors zsemle, amiről egyáltalán nem hiányzik a megsült héj, mert úgy ahogy van, nagyon finom. Van egy olyan érzésem, hogy gyakran fogom készíteni magamnak.
Itt a recept hozzá: végy 1db M-es tojást, tegyél hozzá 30 ml vizet, 10 ml friss citromlevet (egy evőkanál), 10 ml paleoolajat vagy más olvadt zsiradékot (egy evőkanál), 2 g sót, 7 g eritritet (mert egy hamburgerzsemle úgy az igazi, ha picit édes és sós egyszerre - bármi más diéta szerinti édesítőt tehetsz bele). Ezeket keverd jól el, mérj hozzá 35 g Keltes élmény univerzális natúr ízű lisztet (terméket itt találod).
Egy villával keverd át kb. 1 perc alatt az egészet, hagyd állni még 1 percet, hogy sűrűbb legyen. Mérd ki 2 olyan edénybe vagy kistálba, aminek lehetőleg ovális az alja és kb. 7-8 cm az átmérője.
Süsd meg a két zsemlét egy időben a mikróban nagyjából 2 perc 30 mp alatt (mikró erősségétől függően lehet picit több vagy kevesebb, ellenőrizd le két percnél). Akkor jó, amikor hozzáérve csodásan ruganyos, és nem nyers sehol. Nehogy túlsüsd, mert rögtön száraz kétszersült lesz belőle. Ezek nem túl magas zsemlék, mert én azt kedvelem, ha a feltét dominál. (Olyan, mint bármelyik hamburger zsemle a "nagyoknál"). Egyébként hagyd ki nyugodtan az édesítést, ha nem szereted benne.
Ha készen vannak a bucik, borítsd egy rácsra, hogy picit hűljenek.
Amíg a zsemlék készültek, addig a húsok is megsültek. Pakold össze kedved szerint és edd meg!
A tetején a szép színt attól kapta, hogy én rászántam még kb. 3 percet, ezért lekentem vízzel hígított paradicsompürével, miután megsültek, rászórtam a szezámmagot és visszatettem grillrácson a mikróba. Ezt a lépést nyugodtan el lehet hagyni, de egy gyerek kedvéért mindent. :)
Bátran sütheted egy nagy bucinak is, ha úgy kedveled, hogy vastagabb a tészta, ekkor elképzelhető, hogy fél-1 perccel tovább kell sütni.
A termék megrendelhető itt: Éléskamra Keltes Élmény univerzális szénhidrátcsökkentett lisztkverék
#eleskamra #chdieta #irbarat #kelteselmeny #teszta #paleo #gm #lm #cukormentes #laktozmentes #glutenmentes #mikroshamburger